A székhelyszolgáltatás Budapesten és vidéken is elérhető

A székhelyszolgáltatás Budapesten és vidéken is elérhető

Ha nincs saját ingatlanunk vagy irodánk, a székhelyszolgáltatás ideális megoldás lehet Budapesten vagy vidéken. Tudja meg, mikor és miért érdemes igénybe venni!

Ha hosszas mérlegelés után a cégalapítás mellett döntünk, akkor többek között azt is át kell gondolnunk, hogy hol lesz a székhelyünk. A hivatalosan is elfogadott székhelyszolgáltatás Budapesten, illetve más városban is elérhető, így nem jelent problémát, ha például nincs saját ingatlanunk vagy irodahelyiségünk.

A cégalapítás egy többlépcsős folyamat, amelynek során minden esetben meg kell adnunk a székhelyünket - ezt már a társasági szerződés vagy az alapító okirat elkészítésekor meg kell tenni. Ez tehát nem egy olyan dolog, amit ráérünk később kitalálni, ez a cég hivatalos bejegyzésének egyik legfontosabb alapfeltétele.

Alapesetben a székhely a saját tulajdonunkban lévő ingatlan vagy az általunk bérelt iroda szokott lenni. Ha azonban Ön egyikkel sem rendelkezik, akkor igénybe veheti a cégünk által kínált jogilag elfogadott székhelyszolgáltatást, mely esetben mi biztosítjuk a helyszínt, ami minden feltételnek megfelel.

Mit értünk székhely alatt?

A székhely tulajdonképpen nem más, mint a cégünk hivatalos, bejegyzett címe, amit a cégalapításkor kell megadni, és amit a cégbíróság nyilvántartásba vesz. Ide érkeznek majd a cégünk hivatalos levelei - például a NAV-tól, a bíróságtól vagy az önkormányzattól.

Továbbá itt kell elérhetővé tenni a vállalkozásunk hivatalos dokumentumait, a számlákat, a szerződéseket és a könyvelési anyagokat. Ha hivatalos ellenőrzést végez a NAV, akkor ezen a címen fognak keresni minket. Ez a cím szerepel minden hivatalos iraton, dokumentumon, számlán, szerződésen.

Nagyon fontos tisztában lenni azzal, hogy nem minden helyszín alkalmas arra, hogy székhelyként szolgáljon. A cégünknek jogosultnak kell lennie az e célból történő használatra, amit igazolni is tudni kell, például adásvételi szerződéssel, bérleti szerződéssel vagy székhelyszolgáltatási szerződéssel.

Mikor lehet jó döntés székhelyszolgáltatást igénybe venni?

A székhelyszolgáltatás lényegében azt jelenti, hogy egy külsős cég biztosít számunkra egy olyan helyszínt, ami minden feltételnek eleget tesz, ez a konstrukció sok előnnyel szolgálhat.

Elsősorban azoknak ideális megoldás, akiknek nincs a tulajdonában saját ingatlan vagy iroda, ahol a leveleiket át tudják venni, illetve ahol a hivatalos ügyintézést, adminisztrációt le tudják bonyolítani. Továbbá azoknak is remek alternatíva lehet, akik a munkájukból kifolyólag sokat utaznak és emiatt nem mindig tudják átvenni a hivatalos leveleiket.

Gyakran élnek ezzel a lehetőséggel a kezdő vállalkozók, szabadúszók, mivel egy saját iroda bérlése költséges lehet. Pénzügyileg sokkal kedvezőbb megoldást jelent székhelyszolgáltatást igénybe venni, ennek díja ugyanis jóval alacsonyabb.

A székhelyszolgáltatás Budapesten és vidéken is igénybe vehető

A munkatársaink vállalják, hogy hivatalos, szerződéssel biztosított székhelyszolgáltatás keretein belül átveszik a céges leveleket, értesítéseket, gondoskodnak a dokumentumok rendszerezéséről, biztonságos tárolásáról. A beérkezett leveleket továbbítják a cégvezetőknek vagy az illetékes személyeknek, illetve szükség esetén akár a könyvelők felé is küldenek iratokat.

Cégünk Budapesten, illetve vidéken több helyszínen - például Pécsen, Miskolcon, Debrecenben, Székesfehérváron, Veszprémben és Kecskeméten - is tud biztosítani jogilag elfogadott, székhelyként használható címet.

Bővebb információért keresse fel az ügyfélszolgálati munkatársainkat, készségesen segítenek megtalálni az Ön számára legjobb megoldást!

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...
Áraink
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    85.500 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    113.400 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Mik a startup cégek, és mire kell figyelni induláskor?

Mik a startup cégek, és mire kell figyelni induláskor?

A startup cégek világa az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kapott, mert alapvetően megváltoztatták azt, ahogy a vállalkozásokra eddig gondoltunk. Egy jó ötlettel ma már könnyen piacra lehet lépni és sikeressé lehet válni akár nemzetközi szinten is.
Milyen esetekben elengedhetetlen a székhelyhasználati nyilatkozat?

Milyen esetekben elengedhetetlen a székhelyhasználati nyilatkozat?

A székhely kiválasztása és bejegyzése minden vállalkozás számára alapkövetelmény. Ahhoz azonban, hogy a cég jogszerűen használhassa a székhelyet, sok esetben szükség van egy hivatalos dokumentumra, amely igazolja a használat jogszerűségét: ez a székhelyhasználati nyilatkozat.


Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt, hogy miről is szól egy ilyen dokumentum, és mit kell tartalmaznia. Valamint azt is, hogy milyen esetekben kell mindenképp beszereznünk.