Cégalapítási láz 2021-ben!


Cégalapítási láz 2021-ben!

Hónapok óta csúcsokat dönt a cégalapítások száma hazánkban. A cégalapítás mellett az egyéni vállalkozás indítása is igen népszerű. A tavalyi sok éves mélyponthoz képest hatalmas a növekedés.

Tavaly márciusban érte el hazánkat a COVID-19 világjárvány. A lezárások és korlátozások hatása a cégalapítási kedvre is hatással volt, áprilisban rekordkevés cég alapult. A nagy kilengést mi sem mutatja jobban, mint hogy idén áprilisban 123%-al több társas vállalkozás alapult, mint tavaly, így a számuk elérte a 3.222-t. 2011 óta idén először történik meg, hogy a cégalapítások száma 3 egymást követő hónapban is meghaladja a 3.000-et. Folyamatosan növekszik a társas vállalkozások száma, melyhez az is hozzájárul, hogy nagyon alacsony a cégtörlések száma. A veszélyhelyzet alatt felszámolási eljárás csak nagyobb összegű követelés és hosszabb idő elteltével indítható, illetve a fenyegető fizetésképtelenségbe jutott vállalkozásoknak is volt még lehetőségük reorganizációs eljárás kezdeményezésére. Várhatóan a veszélyhelyzet miatti engedmények megszűnését követő hónapokban meggyarapodnak majd a cégtörlések számai is. Jelenleg azonban, 523.000 társas vállalkozás van hazánkban.

A társas vállalkozások 51% rendelkezik tisztán férfi vezetéssel; 35% vegyes vezetői réteggel működik, tehát férfiak és nők együtt vesznek részt benne; és 14%-ra emelkedett azon vállalkozások aránya, akik teljes egészében női menedzsmenttel rendelkeznek. Az elmúlt 10 évben egyre kevesebb a vegyes társaságok aránya a cégek között, pedig megbízhatóság és minősítés szerint is őket tartják a legerősebbnek. A női tulajdonosi körrel rendelkező cégek aránya a milliárdos árbevételt elérő vállalkozások között elég alacsony, alig éri el a 6%-ot, azonban így is lendületesen növekszik, hiszen míg tavaly csak 300 ilyen vállalkozás volt, idén már az 500-at is eléri a számuk. A női menedzsmenttel rendelkező vállalkozások aránya a mikrovállalkozások (kevesebb mint 10 fős létszámmal és legfeljebb 2 millió euró éves árbevétellel, vagy maximum 2 millió eurós mérlegfőösszeggel rendelkező vállalkozások) között számottevő. A hölgyek aránya egyéni vállalkozások között a legjelentősebb, itt elérik a 40%-ot.

Az egyéni vállalkozások száma 2019 óta ismét megelőzte a társas vállalkozások számát, ilyen nem volt az elmúlt másfél évtizedben. Jelenleg 572.000 egyéni vállalkozás szerepel az egyéni vállalkozások nyilvántartásában. A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) szigorítása miatt sokan várták az egyéni vállalkozások számának csökkenését, hiszen sokan eddig előszeretettel választották ezt az adózási módot, de idén már csak szűkebb körnek előnyös. A számok alapján azonban a KATA szigorítása nem volt olyan jelentős hatással az induló egyéni vállalkozások számára. Áprilisban például 6.575 új egyén vállalkozás alapult.

Ha Ön is cégalapításon gondolkozik forduljon bizalommal munkatársainkhoz! A LOGOSZ Cégcsoport megbízható segítséget nyújt ingyenes cégalapítási tanácsadás keretén belül. Kollégáink országszerte 21 irodában állnak rendelkezésére.

Forrás: opten.hu, napi.hu, hvg.hu, mvh.allamkincstar.gov.hu

Érdemes elolvasni még

Vállalkozói hitel feltételei

Vállalkozói hitel feltételei

A vállalkozói hitelfelvételnek számos oka lehet, nem csak az, hogy egy cég nehéz helyzetbe kerül, és a fennmaradásához, működéséhez elengedhetetlen a hitel. Az egyéb okok között megtalálható például a növekedés, bővülés finanszírozása; eszközök vagy gépek vásárlásának előfinanszírozása, és a pályázathoz kapcsolódó költségek előfinanszírozása is. A vállalkozói hitel feltételeivel érdemes tisztában lenni!

Tovább...
Vállalkozás indítása önerő nélkül

Vállalkozás indítása önerő nélkül

Vállalkozás indítása önerő nélkül elég nehéz, de nem lehetetlen. Vannak különböző lehetőségek, melyek segítségével lehetséges vállalkozás indítása önerő nélkül is. Ez függ a vállalkozás típusától is, de vannak különböző vállalkozás indítási pályázatok és támogatások is, amiket igénybe lehet venni.

Tovább...
Változtak a fogyasztóvédelmi szabályozások

Változtak a fogyasztóvédelmi szabályozások

2022. január 1-től jelentős változásokat tapasztalhattunk a fogyasztóvédelmi szabályokban, amik az áruk adásvételét és a digitális szolgáltatások nyújtását érintették legfőképpen. Mire kell figyelni vállalkozóként, hogy eleget tegyünk az új rendelkezéseknek?

Tovább...