Megújul a Széchenyi Kártya Program


Megújul a Széchenyi Kártya Program

Augusztustól igényelhető a Széchenyi Kártya Program Max, aminek köszönhetően ismét segítséghez juthatnak a kis- és középvállalkozások. A program különböző hiteltermékeket biztosít.

A kormány felmérte a korábbi program sikerességét, illetve az orosz-ukrán konfliktus miatt kialakult gazdasági helyzetet, majd úgy döntött, hogy a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességének támogatása, a munkahelyek megtartása és magyar családok biztonsága érdekében meghosszabbítja a programot.

A program meghosszabbítására azért is volt lehetősége a magyar kormánynak, mert a 2020-ban bevezetett uniós COVID-támogatást idén júniustól kivezette az Európai Unió, viszont a háborús helyzet miatt bekövetkezett gazdasági károkat orvosolná az új krízistámogatással.

A 2002-ben induló Széchenyi Kártya Program húsz év alatt olyan hiteltámogatási programokat vonultatott fel, mint a Széchenyi Kártya Program Plusz vagy a Széchenyi Kártya Program GO!, melynek igénylésére június végéig volt lehetőség. Az új hitelprogram Széchenyi Kártya Program Max névre hallgat és az alábbiakban felsorolt hiteltermékeket biztosítja.

A Széchenyi Kártya Folyószámlahitel Max és Széchenyi Likviditási Hitel Max a folyószámla és a likviditási hitel maximum 3,5 százalékos fix kamattal, 3 éves futamidőre lesz igényelhető 250 millió forint összegig.

A Széchenyi Beruházási Hitel Max-ot bővítették, így már nem csak a beruházási célokra, hanem hitelkiváltásra, üzletrész-vásárlásra és agrár jellegű beruházások megvalósítására is igényelhetik a vállalatok. Ezen kölcsöntermék esetében a hitel 400 millió forintig, maximum 10 évre igényelhető, évi fix 1,5% kamat mellett. Ugyanezen kölcsöntermék esetén van lehetőség energiahatékonyság javítására és technológiaváltást támogató hiteltípusok felvételére, melyek esetén a kamat évi fix 0,5%.

A Széchenyi Lízingkonstrukció Max szintén 400 millió forintig, fix 3,5 százalékos évi kamattal tíz éves futamidőre áll a vállalatok rendelkezésére. A lízingkonstrukció keretei között új és használt haszongépjárművek, gépek, berendezések és eszközök pénzügyi támogatására van lehetőség.

A Széchenyi Mikrohitel a korábbi hitelprogramokhoz hasonlóan azokat az induló mikro- és kisvállalkozásokat támogatja beruházási céljainak elérésében (például ingatlan vagy egyéb tárgyi eszközök vásárlásban), melyek korlátozott hitelfelvételi lehetőséggel rendelkeznek.

A programcsomag új kölcsönterméke a Széchenyi Energiakártya, ami az energiaválság kezelésére kínál szabad felhasználású folyószámlahitelt 250 millió forintig, 1 százalékos fix kamattal, legfeljebb három évre.

A hitel igényléséről további információkat a KAVOSZ Zrt. honlapján olvashatnak, a hitelkérelmek benyújtására a KAVOSZ Zrt. regisztrációs irodáiban, a területi Kereskedelmi és Iparkamaráknál, illetve a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségénél lesz lehetőség várhatóan augusztus közepétől. Az igényléshez szükséges dokumentumok a kölcsönterméktől függően a KAVOSZ Zrt. oldalán megtalálhatók.

Az igénylés benyújtásához azonban nélkülözhetetlen a nyilatkozat kitöltése, nemleges adóigazolás, az igénylő okmányai, esetleg a kezesek fénymásolt okmányainak benyújtása. Alapfeltétel, hogy a vállalkozás rendelkezzen egy teljes, lezárt üzleti évvel, feleljen meg a Széchenyi Kártya Program Üzletszabályzatára vonatkozó feltételeinek és ne legyen lejárt köztartozása vagy hiteltartozása.

források: kavosz.hu, penzcentrum.hu, vg.hu

Érdemes elolvasni még

Közeledik a 4 napos munkahét?

Közeledik a 4 napos munkahét?

A járvány egyik hozadéka - bár több ország ezelőtt is kísérletezett vele - hogy a cégek rövidítették az 5 napos munkahetet 4-re. Az alternatív munkavégzések egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, hiszen nem csak a környezetünk megóvása az egyetlen pozitív hozadékuk.

Tovább...
Hatalmas támogatás a vállalkozást indító nők számára

Hatalmas támogatás a vállalkozást indító nők számára

Nőként nem mindig egyszerű érvényesülni a vállalkozások világában, hiszen javarészt a férfiak dominálnak. Nehéz megtalálni az egyensúlyt a karrier és a család között, viszont egyre inkább növekszik a nők szerepe a gazdasági életben. Május 22-ig van lehetőség pályázni egy nőket segítő programba, melynek segítségével lehetséges a vállalkozás indítása önerő nélkül is!

Tovább...
Humorral a vásárlókért

Humorral a vásárlókért

A humor, mint eszköz, nem csak a magánéletben lehet hasznos, hanem a cégek életében is, hiszen a vásárlók szívesen választják azokat a vállatokat, akik bátran használják a humort kommunikációjukban.

Tovább...
Betéti társaság alapítása

Betéti társaság alapítása

A leggyakrabban választott cégformák egyike a betéti társaság, közismertebb nevén a Bt. Népszerűsége abban rejlik, hogy ez a cégforma minimális törzstőkével, akár tízezer forinttal is megalapítható. Másik előnye, hogy alapítása történhet szerződésmintával, ezáltal a cég bejegyzése egy egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban lefolytatható. Ha úgy dönt, hogy betéti társaság alapításába kezd, a továbbiakban részletesen megismerheti az eljárás menetét, feltételeket és a cégforma egyéb jellemzőit, amelyeket mindenképpen érdemes szem előtt tartania.

Tovább...