Mikor kötelező a telephely egy vállalkozás számára?

Mikor kötelező a telephely egy vállalkozás számára?

A kezdő vállalkozók és cégvezetők fejében sokszor felmerül a kérdés, hogy mikor kötelező a telephely. Ez ugyanis nem olyan nyilvánvaló, mint a székhely esete. Míg utóbbival ugyanis minden vállalkozásnak rendelkeznie kell, addig előbbi nem minden esetben kötelező.

Ebben a bejegyzésben ismertetjük a székhely és a telephely közötti lényeges különbségeket, illetve azt, hogy mikor kell egy vállalkozásnak saját telephelyet létesítenie és fenntartania.

Mikor kötelező a telephely és a székhely?

Gyakran felmerülő kérdés, hogy mikor kötelező a telephely és a székhely. Ahhoz, hogy ezt megértsük, először is érdemes a két fogalom közötti különbséget tisztáznunk. A székhely nem más, mint egy vállalkozás hivatalosan bejegyzett címe. Az a hely, ahová a hivatalos levelek érkeznek, és ahol a fontos dokumentumokat, iratokat tároljuk. Éppen ezért bejegyzett székhellyel minden vállalkozásnak rendelkeznie kell, akár gazdasági társaságról, akár egyéni vállalkozásról beszélünk.

A székhely lehet saját (akár a vállalkozó lakóhelye is), de bérelt ingatlan is. De ebből a célból igénybe vehetünk székhelyszolgáltatást is, amellyel kapcsolatban blogunkon több informatív szakmai cikk is olvasható.

A telephely ezzel szemben az a hely, ahol a vállalkozás tényleges tevékenységet folytat. Telephelyet tehát abban az esetben kötelező bejelenteni, ha a cég tevékenysége nem kizárólag a székhelyén zajlik. Ez lehet egy gyár, egy műhely, egy üzlethelyiség vagy épp bármilyen más hely, ahol üzleti tevékenység történik. Telephellyel nem kötelező minden cégnek rendelkeznie, azonban akadnak olyan speciális esetek, amikor a székhelyhez hasonlóan ez is a működés feltételét jelenti.

Ilyen például az, ha vállalkozásunk gyártói és termelői tevékenységet végez. De üzletek, boltok, áruházak esetében szintén kötelező a telephely bejelentése, hiszen a kereskedelmi tevékenység nem a székhelyen, hanem az üzletben zajlik. Olyan cégek esetében, amelyek különböző helyszíneken nyújtanak szolgáltatásokat (ilyen lehet egy fodrászat vagy egy autószerelő műhely is), szintén kötelező a telephely megléte.

Hány telephellyel rendelkezhet egy cég?

A törvény nem korlátozza, hogy egy cég hány telephellyel rendelkezhet, ami azt jelenti, hogy ha a tevékenységünkhöz szükséges, a cégalapítás során vagy azután több telephelyet is bejegyezhetünk. Jó példa lehet erre egy országos hálózattal rendelkező áruházlánc, melynek minden egyes üzletét külön telephelyként kell bejelenteni.

Érdemes tudni, hogy egy cégnek nemcsak belföldön, de külföldön is lehet telephelye. A külföldi fióktelep létesítésének célja általában a nemzetközi piacon való terjeszkedés. Ilyen esetben fontos, hogy az adott ország jogszabályait is betartsuk, a fióktelepet pedig a magyar hatóságoknak is be kell jelentenünk.

Ha szeretne többet tudni

A telephelyek nemcsak jogi kötelezettségek miatt fontosak, hanem számos gyakorlati előnyt is jelenthetnek egy vállalkozás számára. És habár a bejelentésük és fenntartásuk némi adminisztratív teherrel is együtt jár, sosem szabad ezt félvállról venni, hiszen elengedhetetlen a törvényi előírásoknak való megfelelés érdekében.

Amennyiben szeretne többet megtudni a témával kapcsolatban, látogasson el Cégcsoportunk valamelyik irodájába, akár vidéken, akár Budapesten, vagy keressen minket elérhetőségeink bármelyikén. Kollégáink készséggel állnak rendelkezésére és segítenek a vállalkozásalapítással, a székhely és a telephely bejelentésével kapcsolatos kérdésekben.

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...

Népszerű ajánlataink

  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    71.800 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    97.780 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    45.880 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    69.640 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Miért érdemes jó könyvelőt választani?

Miért érdemes jó könyvelőt választani?

A jó könyvelő olyan szolgáltatásokat nyújt, amelyek hozzájárulnak egy vállalkozás gördülékeny működéséhez. Az adóbevallás pontos és időben történő elkészítésén kívül még számos ügyben segít.

Gyors cégalapítás

Gyors cégalapítás

Ha valamilyen üzleti tevékenység végzéséhez szeretnénk céget alapítani, fontos szempont lehet, hogy a cégalapítás mennyi időt vesz igénybe. Az üzleti lehetőségekre gyakran igen gyorsan kell reagálni, különben megelőznek minket. Érdemes körbenézni hol végezhetünk cégalapítást gyorsan, esetleg van-e lehetőség azonnali cégalapításra.

Egyéni vállalkozás indítása online

Egyéni vállalkozás indítása online

Ha kezdő vállalkozást szeretne indítani, akkor az egyéni vállalkozási forma ideális lehet. Az egyéni vállalkozás indítása online egyszerű, néhány lépésből álló folyamat, sőt a megszüntetése is könnyebb, mint gazdasági társaságok esetében. Cikkünkben most részletesen ismertetjük az egyéni vállalkozás indításának online lépéseit.

További bejegyzések...