Startup cég alapítása


Startup cég alapítása

Egy startup cég alapítása technikailag nem különbözik más cégformák esetében történő cégalapítástól. Mégis speciális és egyedi egy ilyen cég létrehozása, indítása. Olvassa el cikkünkben az erről szóló részleteket!

Minden vállalkozás elindítása nehézségekkel és kockázatokkal jár. Míg a legtöbb ember stabil talajon áll pénzügyileg és karrier szempontjából, addig a vállalkozóknál ez egy kicsit ingoványosabb: van esély arra, hogy az ötlet nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, nem elég népszerű, nem hoz elég bevételt, vagy egyszerűen csak nem tud elhelyezkedni az adott piacon. Ha ezek után pedig bekövetkezik a csőd, akkor a vállalkozó nem csak az eddig befektetett pénzétől és a vállalkozás potenciális nyereségtől esik el, hanem a saját állásától is. De ha odafigyelünk, körültekintőek vagyunk és megdolgozunk érte, akkor egy ilyen vállalkozás gyümölcsözőbb lehet, mint bármilyen más lehetőség.

Egy ilyen „vállalkozásforma” a startup. Ezt legtöbbször külön, önálló vállalkozástípusnak ítélik meg, de vannak olyanok, akik szerint a startup lényegében csupán egy vállalkozás kezdeti fázisa. Ez általában egy kisméretű cég, mely egy újszerű, modern és innovatív ötlettel és koncepcióval próbál megoldani egy valós problémát, és ezzel beszállni az adott piacra. Ennek következtében ezek a vállalkozások legtöbbször hatalmas potenciállal rendelkeznek, viszont ugyanennyire nagy az esély a kockázatra és a bukásra is.

Egy startup cég alapítása ugyanúgy kezdődik, mint bármelyik másik vállalkozás esetében. Szükségünk lesz először is egy piacképes ötletre, ami kellően újszerű, releváns, lehetséges és elegendő befektető figyelmét fogja felkelteni. Ezután létesítő okiratot és cégbejegyzési kérvényt kell írni, természetesen mindezt ügyvédi ellenjegyzéssel. Azonban a startup-ok indítása koránt sem gyerekjáték. Közülük nagyon kevés éli túl a kezdeti nehézségeket attól függetlenül, hogy az eredeti ötlet jó volt-e. Emellett az indításhoz szükséges tőkét rövid idő alatt kell nagy mennyiségben bevonni. Ez általában nem saját, hanem befektetőkön keresztül szerzik meg a vállalkozók.

Ezeknek a befektetőknek pedig általában több kisebb csoportja van. Az egyik ilyet 3F-nek hívják, mely az angol Friends, Family and Fools, azaz magyarul barátok, család és bolondok kifejezés folytán kapta nevét. Ez legtöbbször a vállalkozás kezdeti stádiumában lép fel, amikor családunk és baráti körünk nagylelkű adományokkal és befektetésekkel segíti elő vállalkozásunk indulását. Kockázati tőkebefektetés is egy opció: ebben az esetben egy nagyobb összeget kapunk nagyobb részesedésért és tulajdonosi jogokért cserébe. Szintén kaphatunk angyal befektetőktől, vagyis sikeres vállalkozóktól is, akik a fennmaradt tőkét gyarapítás céljából befektetésre szánják. Ők emellett az adott terület (ahol a startup-unk elhelyezkedett) szakértői, így mind pénzzel, mind szakértelmükkel és tapasztalataikkal segíteni tudnak rajtunk. Lehet szerezni ilyen kezdőtőkét pályázatokon vagy közösségi finanszírozáson keresztül is, bár ezek az opciók legtöbbször nem megfelelőek, hiszen túlságosan hosszú idő a megszerzésük és lassú a kifizetés.

Egy startup vállalkozás tehát hatalmas hozamot kínál ugyanennyire nagy kockázatért és nagyon sok nehézségért, munkáért cserébe. Azonban ha „elkapjuk a fonalat”, van egy piacképes ötletünk és befektetőket is találunk a vállalkozás indításához, akkor egy startup cég alapítása – bár folyamatos odafigyelést és törődést fog követelni – megváltoztathatja az életünket.

Érdemes elolvasni még

Változtak a fogyasztóvédelmi szabályozások

Változtak a fogyasztóvédelmi szabályozások

2022. január 1-től jelentős változásokat tapasztalhattunk a fogyasztóvédelmi szabályokban, amik az áruk adásvételét és a digitális szolgáltatások nyújtását érintették legfőképpen. Mire kell figyelni vállalkozóként, hogy eleget tegyünk az új rendelkezéseknek?

Tovább...
Hasznos információ cég eladáshoz

Hasznos információ cég eladáshoz

A cég adásvétel nagy körültekintést és szaktudást igényel. Még a vételár megállapításához is számos tényező figyelembe vétele szükséges, így a végösszeg sokszor nem egyértelműen meghatározható.

Tovább...
Cégalapítás - gyakori kérdések és válaszok

Cégalapítás - gyakori kérdések és válaszok

Vállalkozás indítása előtt sok szempontot kell figyelembe venni. Nem elegendő azt tudni mit szeretnénk csinálni, hanem, hogy mindezt hogyan akarjuk megvalósítani. Ehhez kell megtalálni a vállalkozás megfelelő jogi formáját, és ki kell választani a számunkra vélhetően legkedvezőbb adózási módot.

Tovább...
Cégalapítás illeték

Cégalapítás illeték

Cégalapítás esetén számolnunk kell számos adminisztratív jellegű költséggel, mint például az ügyvédi munkadíj, a könyvelő honoráriuma, és az ügyintézés kapcsán felmerülő egyéb díjak. Jelen cikkben a cégalapítás illeték összegéről szeretnénk nyújtani egy általános összefoglalót, amely hasznos lehet az indulási költségek előzetes meghatározása során.

Tovább...