Telephely, fióktelep: melyek a lényeges különbségek?

Telephely, fióktelep: melyek a lényeges különbségek?

A vállalkozások működése során gyakran merülhet fel az igény arra, hogy a központi helyszín mellett más helyeken is végezzük tevékenységünket. Ebben az esetben jön szóba két kulcsfontosságú fogalom: a telephely és a fióktelep.


Bár elsőre hasonlónak tűnhetnek, lényeges különbségek vannak köztük. Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt, mit is jelent pontosan a két fogalom, és hogy milyen esetekben lehet szüksége egy vállalkozásnak telephelyre vagy fióktelepre.

Telephely, fióktelep: mit érdemes tudni róluk?

A telephely, fióktelep olyan fogalmak, amelyeket sokan hajlamosak elsőre összekeverni, pedig két eltérő dologról beszélünk. A telephely az a helyszín, ahol a vállalkozás folyamatosan vagy rendszeresen végez gazdasági tevékenységet. Ez lehet például egy gyár, raktár, irodaház vagy akár egy bolt is. A lényeg, hogy a telephely minden esetben a vállalkozás állandó működésének helyszíne, ahol a cég a konkrét tevékenységét végzi. Ezzel a témával blogunkon már részletesebben is foglalkoztunk.

Ezzel szemben a fióktelep a vállalkozás egy olyan egysége, amely földrajzi szempontból elkülönül a székhelytől, jogi értelemben véve azonban nem önálló egység. A fióktelepen általában olyan tevékenység zajlik, ami kiegészíti vagy támogatja a vállalkozás működését. Ilyen lehet például az ügyfélszolgálat, vagy egy értékesítési iroda is.

A telephely legfontosabb jellemzői

A telephely mindig egy meghatározott címen található, a vállalkozás pedig ezen a helyen végzi tényleges tevékenységét, például a gyártás folyamatát. Ez a cím gyakran megegyezhet a székhellyel, azonban nem feltétlenül kell, hogy egy és ugyanaz legyen. Máshol is lehet, azonban minden esetben a székhellyel azonos településen található.

Érdemes tudni, hogy míg székhelyre minden vállalkozásnak szüksége van, addig a telephely megléte nem kötelező. Mint ahogy azonban egy korábbi cikkünkben írtuk, bizonyos esetekben szintén a működés feltételét jelenti. Ilyen például az, ha egy vállalkozás gyártói és termelői tevékenységet végez, de boltok, áruházak esetében is kötelező a telephely bejelentése.

A törvény nem szabályozza, hogy egy vállalkozás hány telephellyel rendelkezhet, így, ha a tevékenységünkhöz szükséges, többet is bejegyezhetünk. Elég például az országos hálózattal rendelkező üzletekre gondolnunk.

Mit kell tudni a fióktelepről?

A fióktelep mindig földrajzilag elkülönül a vállalkozás központi székhelyétől, ami lehet akár egy másik városban vagy országban is. A nemzetközi piacon nem ritka jelenség a külföldi fióktelepek létesítése sem, amelyek az adott ország törvényeitől függően helyi székhelyként is funkcionálnak.

Adminisztrációs szempontból fontos, hogy a fióktelepet a székhelyhez és a telephelyhez hasonlóan be kell jelenteni a cégbíróságon, és fel kell tüntetni a cég hivatalos dokumentumaiban. Érdemes tudni, hogy mind a telephely, mind a fióktelep csak olyan ingatlan lehet, amely a gazdasági társaság tulajdonát képezi, vagy amelynek használatára jogosult, ezt pedig tulajdonosi hozzájárulással is bizonyítani tudja.

Amennyiben cégalapításon gondolkodik, és székhellyel vagy telephellyel kapcsolatos, további kérdései lennének, keresse kollégáinkat elérhetőségeinken. Cégcsoportunk munkatársai segíteni fognak Önnek abban, hogy minden szempontból a lehető legjobb döntést hozhassa.

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...

Népszerű ajánlataink

  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    71.800 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    97.780 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    45.880 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    69.640 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Milyen székhelyszolgáltatást érdemes választani?

Milyen székhelyszolgáltatást érdemes választani?

Minden vállalkozásnak kötelező székhelyet megjelölnie az alapításkor. Sokan választják székhelyszolgáltatás igénybevételét, mert nem szeretnének vagy nincs is lehetőségük arra, hogy saját maguk tegyenek eleget ezen feladatoknak. Milyen szempontokat érdemes figyelembe venni székhelyszolgáltató kiválasztásánál?

Cégalapítás menete Magyarországon-lépésről lépésre

Cégalapítás menete Magyarországon-lépésről lépésre

Egyre több embertől hallani, hogy vállalkozóként képzeli el a jövőjét vagy cégtulajdonos szeretne lenni. Az első lépés az ilyen álmok elérésében a cégalapítás menetével való megismerkedés, mely megmutatja, hogy milyen kérdésekben kell először döntést hozni, tájékozódni és mennyi pénzre van ehhez szükség.

Megújul a Széchenyi Kártya Program

Megújul a Széchenyi Kártya Program

Augusztustól igényelhető a Széchenyi Kártya Program Max, aminek köszönhetően ismét segítséghez juthatnak a kis- és középvállalkozások. A program különböző hiteltermékeket biztosít.

További bejegyzések...