Cégalapítás cégnév ellenőrzés után ajánlott

Cégalapítás cégnév ellenőrzés után ajánlott

Ha nem megfelelő cégnévvel adjuk be cégalapítási kérelmünket a cégbíróság elutasíthatja a cég bejegyzését. A cégnévnek meg kell felelnie néhány előírásnak, hogy elfogadják, így a cégalapítás cégnév ellenőrzését követően javasolt csupán.

A cégnév minimum két részből áll: vezérszó és cégforma, de tartalmazhat ezen kívül még plusz szavakat. A vezérszó mindenképpen a cégnév első helyén áll. A vezérszó akár idegennyelvű kifejezés, mozaikszó vagy rövidítés is lehet, azonban csak latin betűkkel lehet kiírni. A cégnévnek ezen kívül tartalmaznia kell a cégformát is. A rövidített cégnév kizárólag a vezérszóból és a cégforma rövidítéséből (pl. Bt., Kft. stb.) áll.

A vezérszó és a cégforma mellett több szó is szerepelhet a cégnévben, ezek viszont kizárólag magyar szavak lehetnek, a magyar helyesírás szabályainak megfelelő írásmóddal írva. Nagyon gyakran szerepel a cégnévben a tevékenységre utaló szó, kifejezés. Ha a tulajdonos szeretne ilyen kifejezést beletenni a cégnévbe, fontos, hogy csak a főtevékenységre, vagy legjellemzőbb tevékenységre utaló szavak választhatóak. Önkényuralmi politikai rendszerrel kapcsolatba hozható szó nem szerepelhet a cégnévben. A vállalkozás nevében az „állami” vagy „nemzeti” kifejezések csak akkor lehetnek benne, ha a vállalkozásban az állam a tulajdonos, vagy többségi befolyással rendelkezik. Fontos még megjegyezni, hogy híres, történelmi személy neve csak akkor használható cégnévként, ha a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külön engedélyezi.

Ha minden eddig említett szempontnak megfelel a kitalált cégnév, még akkor is érdemes a cégalapítást cégnév ellenőrzése után elvégezni, hiszen a cégbíróság akkor is visszadobja a kérelmet, ha a cégnév túlságosan hasonlít, vagy egyenesen megegyezik egy már bejegyzett cég nevével. A gyakorlat szerint minden cégnévnek legalább 3 karakterrel el kell térnie már bejegyzett cégek nevétől, de a számok, kötőjel és szóköz nem számít megkülönböztető karakternek.

A cégnév választás szabályai annak megfelelően vannak kialakítva, hogy a név végül megfeleljen 3 alapvető elvnek. A cégnévnek főleg a cégforma és tevékenységre utaló szavak tekintetében tükröznie kell a valóságot, tehát a cég valós cégformáját és a végezni kívánt tevékenységet, ez a cégvalódiság elve. A választott névnek egyértelműen meg kell jelölnie, azonosítania az adott céget a többi között, ez a cégkizárólagosság elve. Továbbá a cégszabatosság elve, mely szerint a vállalkozás neve csak magyar szavakat tartalmazhat, a magyar helyesírási szabályoknak megfelelően.

Munkatársaink cégalapítás, cégnév ellenőrzés és székhelyszolgáltatás területén is megbízható segítséget nyújtanak országszerte. Ingyenes cégalapítási tanácsadás keretein belül szívesen elvégzik a cégnév ellenőrzését is. Forduljon bátran kollégáinkhoz!

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...
Áraink
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    85.500 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    113.400 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Mikor szükséges a fióktelep a törvény szerint egy vállalkozás számára?

Mikor szükséges a fióktelep a törvény szerint egy vállalkozás számára?

A vállalkozások növekedése és terjeszkedése során gyakran felmerül a kérdés, hogy mikor indokolt fióktelepet létrehozni. Ezt a kérdést a fióktelep törvény szabályozza, amely pontos iránymutatást nyújt a témára vonatkozóan.


Az előírások célja, hogy biztosítsák a cég működésének átláthatóságát, valamint megfeleljenek az üzleti partnerek és a hatóságok elvárásainak. A következőkben áttekintjük, mikor írja elő a törvény a fióktelep létrehozását, és milyen szempontokra érdemes figyelni az alapítás során.

Jön a cégkapu

Jön a cégkapu

2018. január 1.-től a cégek és az adóhatóság közötti kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze lesz a cégkapu, melyre 2017. augusztus 31-ig kötelező regisztrálni. Mit lehet tudni a cégkapuról?

Munka és egészség

Munka és egészség

Egészségük állapota nagyban befolyásolja a mindennapi életünket és az általános életminőségünket. Miért fontos az egészséges munkakörnyezet a munkavállalók és a vállalkozások számára egyaránt?

Innovációs járulék változásai 2019-től

Innovációs járulék változásai 2019-től

Tavalyi adócsomagban megfogalmazott változtatás miatt olyan vállalkozások lesznek kötelesek innovációs járulékot fizetni, akiknek eddig nem kellet. Egy kisebb módosítás miatt néhány cég, akár több millió forintos adóterhet is köteles lesz ettől az évtől kezdve kifizetni.