A cégalapítás illeték értékével érdemes tisztában lenni már alapítás előtt.

Cégalapítás illeték

Cégalapítás esetén számolnunk kell számos adminisztratív jellegű költséggel, mint például az ügyvédi munkadíj, a könyvelő honoráriuma, és az ügyintézés kapcsán felmerülő egyéb díjak. Jelen cikkben a cégalapítás illeték összegéről szeretnénk nyújtani egy általános összefoglalót, amely hasznos lehet az indulási költségek előzetes meghatározása során.

A cégalapítás illetékének mértékét illetően pár éve jelentős változás következett be, ugyanis több cégforma esetében is eltörlésre került a korábbi illeték összege, ez azonban még önmagában nem jelenti azt, hogy a teljes eljárás ingyenes lenne. A jelenleg hatályos szabályozás értelmében nem kell illetéket fizetni egyéni cég, közkereseti társaság (Kkt.), betéti társaság (Bt.), valamint korlátolt felelősségű társaság (Kft.) alapítása esetén, valamint ezzel együtt megszűnt a fenti cégformák esetében a közzétételi kötelezettséghez kapcsolódó hozzájárulás is. A zártkörűen működő részvénytársaság (Zrt.) esetében azonban továbbra is meg kell fizetni az alapításhoz kapcsolódó eljárási illetéket, amelynek összege hagyományos eljárás esetén 100.000 Ft. Ezen az összegen kívül pedig zártkörűen működő részvénytársaság alapításakor meg kell fizetni az 5.000 forintos közzétételi díjat is.

Meg kell említenünk még az egyszerűsített cégalapítási eljárás fogalmát is, amely egyszerűbb konstrukciók szerinti cégek alapításakor jöhet szóba. Jelenleg ezen eljárások nagy része is illetékmentesen igénybe vehető, míg a 2017. előtti szabályozás alapján ezek ugyancsak díjköteles tételeket képeztek. Egyedül a Zrt. alapítása esetén szükséges befizetni cégalapítási illetéket még egyszerűsített eljárás esetében is, ez pedig 50.000 Ft-ot jelent.

Az alapítás mellett a cégek életében azonban lehetnek olyan változások, amelyeket be kell jelenteni a nyilvántartó bíróság felé. Többek között ilyen például a vezető tisztségviselő személyében bekövetkező változás, vagy a cég székhely változása valamilyen okból. Ezekben az esetekben a változás bejelentésére változásbejegyzési eljárás keretében kerülhet sor, amelyet ügyvéd közreműködésével kell lefolytatni. Ugyanígy abban az esetben, ha például a cégünket más társasággal akarnánk egyesíteni, vagy adott esetben meglévő cégünket szétválasztani új önálló jogalanyokra, ugyancsak változásbejegyzési eljárást kell kezdeményezni. Valamint olyan esetekre is kell gondolnunk a változások bejelentése kapcsán, mint például, ha valamely a cég törvényes működésében közreműködő személy kapcsán áll be személyi változás, például ha a korábbi könyvvizsgáló helyett megbízunk egy újat.

A céget érintő változások bejegyzésének illetéke (amennyiben azok a létesítő okirat megváltoztatását igényli) 15.000 Ft., amely összeghez jön még 3.000 Ft. közzétételi költség is. Számolhat a fentieken kívül még például az egyes cégkivonatok kikérésének költségeivel is, amelyek ugyancsak növelhetik a kiadásait. Valamint abban az esetben, ha a kérelmet a cégbíróság nem fogadja el, számolhat a fellebbezés illetékének megfizetésével is, amely jelenleg harmincezer forint.

A hatályos szabályozás ismeretében megállapítható, hogy a Kft., a Bt., a Kkt. és az egyéni cég alapítás esetében a cégalapítás illetéke nulla forint. A hatályos szabályozás egyedül a Zrt. esetében tartotta fenn az illetékkötelezettséget. Bár a jelenlegi szabályok jelentős mértékben csökkentették, illetve eltörölték a leggyakoribb cégformák alapításának illetékét, cégalapítás előtt mindenképpen érdemes hiteles forrásból tájékozódnunk a várható adminisztratív kiadások felől.

Áraink

Székhelyszolgáltatás csomagok

Ha már van cége – válassza ki az Önnek megfelelő időtartamot, hűségnyilatkozat nélkül.

  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 Ft + ÁFA

    8 817 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége Népszerű

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 Ft + ÁFA

    6 658 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 2 év

    Székhelyszolgáltatás 2 év előfizetéssel

    109.900 Ft + ÁFA

    4 579 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem

Az árak tájékoztató jellegűek. A részletes csomagtartalmat a székhelyszolgáltatás oldalon találja.

Érdemes elolvasni még

A távmunkának vége?! Hogyan tovább?

A távmunkának vége?! Hogyan tovább?

A kormány a 2021. évi 82. számú Magyar Közlönyben megjelent rendeletben május 10.-től visszavonta a gazdaság szereplőinek arra való felkérését, hogy a vírushelyzet megfékezése miatt törekedjenek az otthoni munkavégzésre. A kormány tehát szívesen venné a munkavállalók visszatérését az irodákba, de vajon, hogy állnak ezzel a munkáltatók és a foglalkoztatottak?

Kézbesítési megbízott feladata és felelőssége

Kézbesítési megbízott feladata és felelőssége

Amióta hazánk belépett az Európai Unióba, a jogharmonizációnak és nyitott határoknak hála sokkal gördülékenyebbé vált egy külföldi személy számára, hogy Magyarországon vállalkozást alapítson, ezzel párhuzamosan pedig a nemzetközi üzleti kapcsolatok is nagymértékben fejlődtek az utóbbi évek során. Cégalapítás Magyarországon külföldi állampolgárnak is lehetséges, azonban ehhez szüksége lehet kézbesítési megbízottra.

Cégalapítás - gyakori kérdések és válaszok

Cégalapítás - gyakori kérdések és válaszok

Vállalkozás indítása előtt sok szempontot kell figyelembe venni. Nem elegendő azt tudni mit szeretnénk csinálni, hanem, hogy mindezt hogyan akarjuk megvalósítani. Ehhez kell megtalálni a vállalkozás megfelelő jogi formáját, és ki kell választani a számunkra vélhetően legkedvezőbb adózási módot.

A cégkivonat kikérésekor a cégbíróság a legjobb döntés? Megmutatjuk, miért nem feltétlenül

A cégkivonat kikérésekor a cégbíróság a legjobb döntés? Megmutatjuk, miért nem feltétlenül

A cégbíróság cégkivonat kikérése esetén az első dolog, ami a legtöbbeknek eszébe jut. Nem feltétlenül kell azonban rögtön hozzájuk fordulnunk, hiszen egyszerűbb és gyorsabb megoldás is létezik, ha szeretnénk beszerezni a szóban forgó dokumentumot.


Ebben a bejegyzésben megmutatjuk azt, milyen lehetőségeink vannak, ha akár azonnal szeretnénk lekérni egy adott vállalkozás cégkivonatát, valamint azt, hogy milyen esetekben jelenthet ez jó megoldást.