Cégalapításhoz szükséges adatok és dokumentumok

Cégalapításhoz szükséges adatok és dokumentumok

Cégalapításhoz szükséges szerződésminták és létesítő okirat helyes kitöltéséhez természetesen szükségesek meghatározott adatok, melyek egy részét dokumentumokkal is igazolni kell. A következőkben összegyűjtöttük, hogy mely dokumentumokat kell előkészíteni és milyen adatok birtokában végezhetünk cégalapítást.

A 2006-os (V.18.) cégbejegyzésről és cégnyilvántartásról szóló IM rendelet alapján kidolgozott szerződésminták kitöltésével, ügyvéd általi ellenjegyzésével és beadásával alapíthatóak cégek. Ezen szerződésminták tanulmányozásával áttekinthetjük, hogy melyek a cégalapításhoz szükséges adatok, dokumentumok. Az Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat oldalán megtalálhatók a társasági formák szerinti szerződésminták és megtekinthetjük a minket leginkább érdeklő cégforma szerződésmintáját, így könnyen tisztába kerülhetünk például a Kft. alapításhoz szükséges dokumentumok körével is.

A cégalapításhoz szükséges adatok egy része cégformától függetlenül ugyanaz. Ezek a következők:

Cégnév (adat)
Cégalapítás cégnév ellenőrzés elvégzése után tanácsolt. Olyan cégnevet kell választani, amelyik nem foglalt, sőt legalább 3 karakterrel eltér bármely már bejegyzett cégnévtől. A cégnév minimum 2 részből áll: kötelező egy vezérszó és a cégforma megnevezése. A vezérszó latin betűkkel írandó, de lehet betűszó, rövidítés vagy idegen szó is. A cégformán és vezérszón kívül a cégnév tartalmazhat még magyar szavakat. A cégnév leellenőrzése a e-cegjegyzek oldalon elvégezhető, vagy kérhető munkatársaink segítsége irodáinkban.

Székhely, telephely, fióktelep (adat+dokumentum)
Cégalapításkor kötelező megjelölni a cég székhelyét, továbbá nyilatkozni kell, hogy ez megegyezik-e a központi ügyintézés helyével. A cégalapításhoz szükséges dokumentumok meghatározása szerint rendelkezni kell a székhelyként megjelölt ingatlan 30 napnál nem régebbi tulajdoni lapjával és az ingatlan tulajdonosától kapott székhelyként való használatra jogosító okmánnyal. Fontos, hogy ha székhelyszolgáltatót keresünk fel, akkor a cég székhelyszolgáltatás bejelentése kötelező a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felé.

Alapításkor meg lehet jelölni telephelyet és fióktelepet is, de ezekhez is szükséges tulajdoni lap és hozzájárulási nyilatkozat, mint a székhelyhez.

Tevékenységi kör (adat)
A cégalapítás szerződésmintájában fel kell tüntetni a végezni kívánt főtevékenységet és egyéb tevékenységeket, megnevezés és TEÁOR szám szerint. A tevékenységek között vannak, amik engedélykötelesek, de az alapításhoz nem szükséges az engedély megléte, azt elegendő a tevékenység megkezdéséig beszerezni.

Alapító tag(ok) és vezető tisztségviselő (adat+dokumentum)
A szerződés és létesítő okirat megírásához elengedhetetlen az alapító tag és vezető tisztségviselő neve, lakcíme, anyja neve, születés helye és időpontja, illetve adószáma. A rögzített adatok ellenőrzése és a megjelenő személy azonosítása végett szükség van valamilyen személy azonosítására alkalmas okmány (pl. személyi igazolvány, vezetői jogosítvány), lakcímkártya és adókártya felmutatására. Többszemélyes Kft. alapításhoz szükséges dokumentumok köre kiterjed minden alapító tag irataira.

A cég bejegyzéséhez fel lehet tüntetni, hogy az ügyvezető munkaviszonyban vagy megbízási viszonyban látja el feladatát, de ez nem kötelező.

E-mail cím (adat)
Cégalapításkor kötelező megjelölni a cég elektronikus kézbesítési címét, hivatalos e-mail címét a 2013. évi cég eljárásról szóló törvény rendelkezései szerint.

Könyvvizsgáló (adat)
2006 óta nem kötelező könyvvizsgáló megbízása, de ha mégis szeretnénk ilyen szakembert alkalmazni, akkor a cégalapításhoz szükséges adatok közé tartozik a könyvvizsgáló nevének, lakcímének és kamarai nyilvántartási számának feltüntetése.

A szerződésminta és létesítő okirat kitöltéséhez még néhány részletet illetően előre döntést kell hozni. Többek között határozni kell a választani kívánt adózási formát, a jegyzett tőke (törzstőke) mértékét és összetételét, cégjegyzésre jogosult személyek körét, üzletrész megoszlását és nyereségben részesülést illetően.

Forrás: logoszcegcsoport.hu, ceginformaciosszolgalat.kormany.hu

Áraink

Székhelyszolgáltatás csomagok

Ha már van cége – válassza ki az Önnek megfelelő időtartamot, hűségnyilatkozat nélkül.

  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 Ft + ÁFA

    8 817 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége Népszerű

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 Ft + ÁFA

    6 658 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 2 év

    Székhelyszolgáltatás 2 év előfizetéssel

    109.900 Ft + ÁFA

    4 579 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem

Az árak tájékoztató jellegűek. A részletes csomagtartalmat a székhelyszolgáltatás oldalon találja.

Érdemes elolvasni még

Székhelyhasználati engedély: mikor és miért van rá szükség?

Székhelyhasználati engedély: mikor és miért van rá szükség?

A székhelyhasználati engedély egy olyan dokumentum, amire szükségünk lesz ahhoz, hogy egy adott helyre bejegyeztethessük vállalkozásunk székhelyét. De honnan, milyen módon tudjuk ezt beszerezni, és mit tehetünk, ha nem áll rendelkezésre?

Ebben a bejegyzésben bemutatjuk, milyen ingatlan lehet vállalkozásunk székhelye, milyen esetekben lesz szükségünk a székhelyhasználati engedélyre, és hogy hogyan intézhetjük az ezzel kapcsolatos teendőket gyorsan, egyszerűen és megbízhatóan.

Betéti társaság alapítása

Betéti társaság alapítása

A leggyakrabban választott cégformák egyike a betéti társaság, közismertebb nevén a Bt. Népszerűsége abban rejlik, hogy ez a cégforma minimális törzstőkével, akár tízezer forinttal is megalapítható. Másik előnye, hogy alapítása történhet szerződésmintával, ezáltal a cég bejegyzése egy egyszerűsített cégbejegyzési eljárásban lefolytatható. Ha úgy dönt, hogy betéti társaság alapításába kezd, a továbbiakban részletesen megismerheti az eljárás menetét, feltételeket és a cégforma egyéb jellemzőit, amelyeket mindenképpen érdemes szem előtt tartania.

Kkv-támogatási program indul a háború hatásaitól szenvedőknek

Kkv-támogatási program indul a háború hatásaitól szenvedőknek

Az Európai Bizottság már korábban elfogadott válságkerete után most jóváhagyta a magyar kis- és középvállalkozásokat támogató, 90 milliárd forint keretösszegű programot. A támogatási intézkedés célja az, hogy az ukrajnai háború miatt bekövetkezett gazdasági zavart csökkentse és enyhítse a likviditási hiányt a magyar kormány.

Székhely saját lakásban: a rezsi elszámolásával kapcsolatos tudnivalók

Székhely saját lakásban: a rezsi elszámolásával kapcsolatos tudnivalók

Sok vállalkozás indul úgy, hogy a székhely a tulajdonos vagy az ügyvezető saját lakásába kerül bejelentésre. Ez kézenfekvő és praktikus megoldás lehet akkor, ha a tevékenység nem igényel külön irodát, üzlethelyiséget vagy ügyfélforgalomra alkalmas helyet. Ilyenkor azonban felmerül a kérdés: ha a székhely saját lakásban van bejelentve, a rezsit hogyan lehet elszámolni?