Egyéni vállalkozóként székhelyváltozás bejelentése: minden, amit tudni kell róla

Egyéni vállalkozóként székhelyváltozás bejelentése: minden, amit tudni kell róla

Egyéni vállalkozóként kötelező bejelenteni a székhely megváltozását. Nézze meg, hogyan, mikor és miért szükséges ez a lépés!

A székhely egy olyan hivatalos cím, amire minden esetben szükség van, ha vállalkozóvá, cégvezetővé válunk. Fontos tudnunk, hogy amennyiben megváltozik, akkor egyéni vállalkozóként is fontos a székhelyváltozás bejelentése, erre ugyanis a törvény kötelez minket. Ennek elmulasztása komoly következményekkel járhat.

Sokan azt gondolják, hogy hivatalos székhelyre csak akkor van szükség, ha céget alapítunk, valójában azonban abban az esetben is kell, ha egyéni vállalkozást indítunk. Ez az a cím ugyanis, ahol hivatalosan is elérhetőnek kell lennünk, illetve ahol a vállalkozásunkkal kapcsolatos levelezéseinket le tudjuk bonyolítani.

A székhely azonban megváltozhat, ha pedig ez megtörténik, akkor maradéktalanul eleget kell tennünk a bejelentési kötelezettségünknek. Ez azt jelenti, hogy a változást haladéktalanul - legkésőbb 15 napon belül - be kell jelentenünk a hatóságoknak az Ügyfélkapun keresztül.

Mikor érdemes egyéni vállalkozást indítani?

Amikor úgy döntünk, hogy vállalkozni fogunk, akkor mindenekelőtt azt kell meghatároznunk, hogy milyen jogi formában kívánunk működni. Ez nem csak egy cég lehet - például korlátolt felelősségű társaság, betéti társaság vagy részvénytársaság -, hanem akár egyéni vállalkozók is lehetünk.

Az egyéni vállalkozás (röviden EV) előnyös választás lehet azok számára, akik gyorsan és egyszerűen, nagyobb költségek és tőkebefizetés nélkül szeretnének elindulni ezen az úton.

Általánosságban elmondható, hogy akkor érdemes választani, ha egyedül kívánunk dolgozni - társak és alkalmazottak nélkül -, ha nincs nagy pénzügyi kockázat, amit vállalnunk kellene, illetve, ha nem tudunk nagy tőkét befektetni.

Mi az a székhely és szükség van-e rá egy egyéni vállalkozónak?

A székhely nem más, mint az a hivatalos cím, ahol elérhetőek vagyunk, illetve amelynek használatára jogosultak vagyunk és ezt alá is tudjuk támasztani.

Ha például tulajdonosok vagyunk, akkor az adásvételi szerződés, ha bérlők, akkor a bérleti szerződés lesz a bizonyító erejű okirat. Ha pedig székhelyszolgáltatást veszünk igénybe, akkor a szolgáltatóval kötött megállapodással fogjuk tudni bizonyítani a jogosultságunkat.

Székhellyel az egyéni vállalkozóknak is rendelkezniük kell, nem csak a cégvezetőknek. A NAV és más hivatalos szervek is ide fogják küldeni a nekünk címzett leveleket, így fontos, hogy ez egy valós hely legyen, ahol a postát át tudjuk venni.

Egyéni vállalkozóknak is kötelező a székhelyváltozás bejelentése

Ahogy azt fentebb is említettük, ha elköltözünk vagy másik irodát bérelünk és emiatt megváltozik a székhelyünk, akkor azt be kell jelenteni. EV-ként ezt nagyon egyszerűen meg tudjuk tenni az Ügyfélkapun keresztül a megfelelő űrlap kitöltésével.

Látható tehát, hogy a székhely meghatározása nem választható, hanem kötelező feladat, amennyiben úgy döntünk, hogy céget alapítunk vagy egyéni vállalkozást indítunk.

Ez lesz ugyanis a cégünk, vállalkozásunk hivatalos címe, aminek alkalmasnak kell lennie a hivatalos levelezés lebonyolítására. Ez fog szerepelni a cégnyilvántartásban, illetve minden hivatalos dokumentumon is, beleértve a szerződéseket, illetve a számlákat.

Nem feltétlenül kell azonban saját vagy bérelt ingatlannak lennie, törvényes székhelyszolgáltatást is igénybe lehet venni. Bővebb tájékoztatásért ne habozzon felkeresni minket a megadott elérhetőségeinken!

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...

Népszerű ajánlataink

  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    85.500 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    113.400 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Mit jelent és miért jó a székhelyszolgáltatás?

Mit jelent és miért jó a székhelyszolgáltatás?

A magyar törvények alapján egy vállalkozás nem működhet székhely nélkül, a székhelyszolgáltatók ebben nyújtanak segítséget. De mi is az a székhely és a székhelyszolgáltatás? Milyen kritériumoknak kell megfelelnie és milyen esetekben lehet hasznos a vállalkozók számára?

Cégalapítás menete Magyarországon-lépésről lépésre

Cégalapítás menete Magyarországon-lépésről lépésre

Egyre több embertől hallani, hogy vállalkozóként képzeli el a jövőjét vagy cégtulajdonos szeretne lenni. Az első lépés az ilyen álmok elérésében a cégalapítás menetével való megismerkedés, mely megmutatja, hogy milyen kérdésekben kell először döntést hozni, tájékozódni és mennyi pénzre van ehhez szükség.

Cég megszűnésének módjai

Cég megszűnésének módjai

Gazdasági társaságok több okból megszűnhetnek vagy (jogutódlással) átalakulhatnak. Mind a két esetben számos elintézni való akad, amire oda kell figyelni.

További bejegyzések...