Helyi iparűzési adó számítása: minden, amit érdemes tudni róla

Helyi iparűzési adó számítása: minden, amit érdemes tudni róla

Ha vállalkozás indítása mellett döntünk, akkor számolnunk kell azzal, hogy más adónemekkel együtt a HIPA-t is rendszeresen fizetnünk kell.

Gyakran felmerül a kérdés, hogy pontosan hogyan történik a helyi iparűzési adó számítása, ami nem is meglepő, hiszen a legtöbben előre szeretnék tudni, milyen kiadásokkal kell majd számolniuk.

Magyarországon az egyik legfontosabb adónem a helyi iparűzési adó - azaz másnéven a HIPA -, amit minden vállalkozónak fizetnie kell, természetesen a törvény által előírt határidőn belül. Ennek az adónak a vállalkozás nettó árbevétele az alapja, ami bizonyos költségtípusokkal módosítható.

Mai írásunkban kicsit részletesebben is beszélni fogunk erről az adónemről, illetve arról, hogy hogyan történik a kiszámítása, mit kell figyelembe venni, illetve mivel kell mindenképpen tisztában lenni. Ha pedig más témában is szüksége van információra, akkor érdemes elolvasni a többi blogcikkünket is.

Mi az a helyi iparűzési adó?

Mint ahogy azt már említettük, a helyi iparűzési adó egy olyan adónem, amelyet minden vállalkozónak kötelezően fizetnie kell, és ez alól természetesen a cégtulajdonosok sem képeznek kivételt.

Ezt az összeget az önkormányzat felé kell megfizetni, mert ennek az adónak lényegében az a célja, hogy az adott település - város vagy község - bevételeit gyarapítsa. Tulajdonképpen a helyi közszolgáltatások finanszírozását szolgálja, például útkarbantartás, közvilágítás, helyi közlekedés fejlesztése stb.

A HIPA-t azon önkormányzatok felé kell megfizetni, ahol a vállalkozásnak, cégnek kijelölt székhelye - tehát hivatalosan bejegyzett címe - van, vagy ahol telephellyel rendelkezik és ott folyamatos gazdasági tevékenységet végez.

Hogy történik a helyi iparűzési adó számítása?

A helyi iparűzési adó számítása azzal kezdődik, hogy megnézzük, mennyi a vállalkozás vagy cég nettó árbevétele, illetve melyek azok a releváns költségtípusok, amik ebből az összegből levonhatóak. Ez képezi az adó alapját.

Tehát ez a képlet így néz ki: adóalap = nettó árbevétel - elszámolható költségek.

Elszámolható költségek lehetnek az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ), az anyagköltség, az alvállalkozói teljesítések díja, valamint a közvetített szolgáltatások, ha azok a megrendelő felé változatlan formában kerülnek továbbszámlázásra.

Ezt követően meg kell nézni, hogy az adott településen mekkora a helyi iparűzési adó mértéke - ez maximum 2% lehet. Ez tehát azt jelenti, hogy az adóalapnak a 2%-át kell venni, így kapjuk meg a fizetendő HIPA összegét.

Amit még fontos tudni: amennyiben több településre is kell fizetnünk, akkor az adóalapot ennek megfelelően arányosan kell elosztani.

Bizonyos esetekben egyszerűsített adóalap-megállapítás is lehetséges

Az egyéni vállalkozók, illetve a mikrovállalkozással rendelkezők választhatnak egyszerűsített adóalap-megállapítást is, amennyiben az éves nettó árbevételük nem haladja meg a 25 millió, kereskedők esetén a 120 millió forintot.

Ez lényegében azt takarja, hogy fix adóalappal számolhatunk, ami egységesen 2,5 millió forint, ennek kell tehát venni a maximum 2%-át ahhoz, hogy meghatározzuk a fizetendő HIPA értékét.

Ezek tehát a legfontosabb tudnivalók a HIPA-val kapcsolatban, amikkel minden vállalkozónak érdemes tisztában lennie. Amennyiben segítségre van szüksége a céges ügyeinek intézéséhez vagy székhelyszolgáltatást venne igénybe, akkor ne habozzon felkeresni minket!

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...
Áraink
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    85.500 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    113.400 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Jön a cégkapu

Jön a cégkapu

2018. január 1.-től a cégek és az adóhatóság közötti kapcsolattartás egyik legfontosabb eszköze lesz a cégkapu, melyre 2017. augusztus 31-ig kötelező regisztrálni. Mit lehet tudni a cégkapuról?

Mikor szükséges a fióktelep a törvény szerint egy vállalkozás számára?

Mikor szükséges a fióktelep a törvény szerint egy vállalkozás számára?

A vállalkozások növekedése és terjeszkedése során gyakran felmerül a kérdés, hogy mikor indokolt fióktelepet létrehozni. Ezt a kérdést a fióktelep törvény szabályozza, amely pontos iránymutatást nyújt a témára vonatkozóan.


Az előírások célja, hogy biztosítsák a cég működésének átláthatóságát, valamint megfeleljenek az üzleti partnerek és a hatóságok elvárásainak. A következőkben áttekintjük, mikor írja elő a törvény a fióktelep létrehozását, és milyen szempontokra érdemes figyelni az alapítás során.

Cégalapítás Magyarországon külföldi állampolgároknak

Cégalapítás Magyarországon külföldi állampolgároknak

Kifejezetten kedvező a cégalapítás Magyarországon külföldi állampolgároknak, hiszen 4-5 napos folyamatról beszélhetünk. Emellett a társasági adó 9%-os adókulcsa a legalacsonyabbak közé tartozik európiai viszonylatban. Nézzük, milyen társasági formát érdemes választani, miben segít a kézbesítési megbízott, és hogyan hozhat létre fióktelepet.

Vállalkozás szüneteltetés: hogyan csináljuk helyesen?

Vállalkozás szüneteltetés: hogyan csináljuk helyesen?

A vállalkozás szüneteltetés sok esetben jó döntés lehet, ha vállalkozóként átmeneti nehézségekkel vagy kihívásokkal nézünk szembe. Ez a megoldás lehetőséget nyújt arra, hogy megőrizzük a cégünket és annak értékeit, miközben átgondolhatjuk a jövőbeli lépéseinket anélkül, hogy az adóterhek és az adminisztrációs feladatok miatt kellene aggódnunk.

De mikor érdemes ezt a megoldást választani, és hogyan tudjuk szabályosan és hatékonyan véghez vinni? Ebben a bejegyzésben bemutatjuk az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.