Blog

Hogyan kezdjek el egy vállalkozást?

2025. október 29. 2 perc olvasás Logosz Cégcsoport
Hogyan kezdjek el egy vállalkozást?
Eleinte lehet, hogy csak tét nélkül játszadozunk a gondolattal, hogy vállalkozást indítunk. Ha viszont idővel megszületik bennünk a döntés, akkor már nem kerülhetjük el, hogy komolyabban is foglalkozzunk a kérdéssel: “hogyan kezdjek el egy vállalkozást?”.

A vállalkozás indítása - függetlenül attól, hogy pontosan milyen céget alapítunk - egy többlépéses folyamat, amin az elejétől a végéig az előírásoknak megfelelően végig kell mennünk. Mindezt pedig úgy kell megtennünk, hogy átgondolunk olyan kulcsfontosságú kérdéseket, melyek jelentős hatással lesznek majd a továbbiakban a vállalkozásunk működésére.

Amennyiben úgy érzi, hogy szakértői segítségre van szüksége, akkor bátran fordulhat hozzánk, mi ugyanis a szakszerű cégalapításban is tudunk segíteni, illetve igény esetén hivatalos székhelyszolgáltatást is tudunk biztosítani.

Mai írásunkban arról lesz szó, hogy milyen lépéseken kell végigmenni, ha vállalkozást szeretnénk indítani.

Válasszuk ki a megfelelő jogi formát!

Amikor vállalkozást indítunk, akkor az egyik legfontosabb teendő annak eldöntése, hogy milyen jogi formában szeretnénk működni. Ez több mindent is meghatároz, többek között például azt, hogy mekkora indulótőkére lesz szükség, mennyi adót kell majd fizetnünk, hogy mekkora felelősségünk lesz, illetve milyen adminisztrációra lesz szükség a jövőben.

Éppen ezért a kérdés megválaszolását nem szabad elsietni, alaposan át kell gondolni. Ebben nagy segítséget nyújthat a korábbi blogbejegyzésünk, amiben megválaszoljuk a cégalapítással kapcsolatban gyakran felmerülő kérdéseket.

Többféle opció közül választhatunk: működhetünk egyéni vállalkozóként, de alapíthatunk részvénytársaságot - ez lehet nyílt vagy zárt -, korlátolt felelősségű társaságot, betéti társaságot vagy akár közkereseti társaságot is.

Határozzuk meg a tevékenységi kört és szerezzük be az engedélyeket!

Ezt követően meg kell határoznunk, hogy milyen tevékenységi körrel szeretnénk foglalkozni. Ez szintén jogszabályi követelmény, függetlenül attól, hogy egyéni vállalkozókká válunk vagy pedig céget alapítunk.

Ahhoz, hogy ez hivatalos legyen, TEÁOR (Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszere) számot kell választanunk. Ez lényegében nem más, mint egy kód, ami leírja, hogy pontosan milyen tevékenységet folytatunk. Elsősorban egy főtevékenységet kell megadni, de emellett választhatunk melléktevékenységeket is.

Amennyiben a tevékenységi körünk megköveteli, akkor a szükséges szakhatósági engedélyeket is be kell szereznünk.

Intézzük el a cégbejegyzést!

Ezek után következhet a cégbejegyzés, ami tulajdonképpen az a hivatalos eljárás, melynek keretén belül a vállalkozásunk jogi személyiséget kap és nyilvántartásba kerül. Gyakorlatilag ez az a lépés, amely által a cégünk létrejön.

Ez azt jelenti, hogy innentől kezdve hivatalosan is működhetünk, tehát nyithatunk céges bankszámlát, állíthatunk ki számlát, köthetünk szerződést, és ekkor válunk adóalanyokká is.

Válasszunk székhelyet!

A folyamatnak fontos része a székhely megadása is, ami lehet a saját tulajdonunkban lévő ingatlan, egy bérelt iroda vagy pedig egy külső székhelyszolgáltató által biztosított helyszín, ami minden feltételnek megfelel.

A székhely kizárólag olyan hely lehet, ami a valóságban is létezik és ami alkalmas a hivatalos céges levelezés lebonyolítására.

“Hogyan kezdjek el egy vállalkozást?”: a kérdés, amihez van segítség

Ezzel a kérdéssel nem kell egyedül maradnia, ha ugyanis segítségre van szüksége, akkor mi készségesen a rendelkezésére állunk. Ne habozzon felvenni velünk a kapcsolatot!

Áraink

Székhelyszolgáltatás csomagok

Ha már van cége – válassza ki az Önnek megfelelő időtartamot, hűségnyilatkozat nélkül.

  • 6 hónap

    1/2 év

    8067 Ft /hó + áfa

    52 900 Ft + áfa egy összegben

    • 1 db bélyegző a csomagban (4500 Ft értékben)
    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • 24 hónap

    2 év

    4392 Ft /hó + áfa

    109 900 Ft + áfa egy összegben

    46%-kal kedvezőbb havidíj
    • 1 db bélyegző a csomagban (4500 Ft értékben)
    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem

Az árak tájékoztató jellegűek, budapesti irodáinkra vonatkoznak. Vidéki árainkat és minden irodánkat a megrendelő oldalon találja.

Blog

Érdemes elolvasni még

Vállalkozás másodállásban 2026-ban: a legfontosabb tudnivalók

Vállalkozás másodállásban 2026-ban: a legfontosabb tudnivalók

Milyen céget alapítsak? Bt. vagy Kft. lenne jobb?

Milyen céget alapítsak? Bt. vagy Kft. lenne jobb?