Jön a Data Act, a GDPR továbbgondolása! A rendelet biztosítaná az adatok széleskörű felhasználását innovatív célokra.

Jön a Data Act, a GDPR továbbgondolása!

Új adatvédelmi törvény került benyújtásra, mely szélesebb körben biztosítaná az adatok innovatív célokra való felhasználását, illetve a fogyasztók nagyobb bepillantását adataik felhasználásába.

A GDPR-t 2018-ban vezette be az Európai Unió, ami alapvetően a személyes adatok kezelésének védelmére jött létre. Bár egyelőre még elfogadás alatt van, nemsokára jön EU Data Act, ami a GDPR-hoz hasonlóan az adatmegosztás szabályait foglalja magában. Ahhoz, hogy törvényi szabályozás legyen, el kell fogadnia még az Európai Parlamentnek és a tagállamoknak is.

A Data Act alapvetően a kormányzat-vállalatok és a vállalatok-vállalatok viszonyában gondolja újra az adatáramlást. A szabályzat egyaránt kedvez a kisebb vállalkozásoknak és az egyéneknek is, ugyanis a Data Act által az adatok elérhetőek lennének innovatív felhasználásra, továbbá az egyének is könnyebben, nagyobb körben ellenőrizhetnék saját adataikat. Ezt persze úgy szeretné megteremteni az új rendelkezés, hogy a jelenleg is fontos adat előállító szereplők ne essenek ki a rendszerből.

Miért is kell a Data Act, miért nem elegendő az eddigi GDPR? Míg a GDPR a személyes adatok felhasználását szabályozza, úgy a Data Act inkább arra hivatott, hogy az üzleti adatokat, felhőszolgáltatást, adatok szabad áramlását, tárolását és kezelését fogja keretek közé. A rohamosan fejlődő technológia igényli az új szabályozást, hiszen a felhasználók is nehezen tudnak utánajárni, hol és hogyan használják fel azon adataikat, amelyeket okos eszközeiken adnak meg.

Nézzük meg a Data Act működését gyakorlati példán keresztül!

1) Amennyiben olyan terméket vásárol, amit internethez lehet csatlakoztatni, például egy okoseszközt, úgy az eszköz által generált adatok kezelése és továbbítása sokszor nem egyértelmű. A Data Act fő célja, hogy az így kinyert adatok megosztása egyértelmű, könnyű és felhasználóbarát legyen.

2) Amennyiben egy okosautót vásárol, akkor a használata közben kinyert adatokat nem csak a gyártó kapja meg, hanem továbbítva van a biztosító fele is, így optimalizálva a biztosítási költségeket, ajánlatokat. Ezáltal a rendszer automatizálódik, így a biztosító társaság az így felszabadult energiáit átcsoportosíthatja olyan területekre, amire jelenleg nincs kapacitása.

3) Tegyük fel, létrehozhat egy applikációt, ami segíti az úton lévőknek a legbiztonságosabb útvonalat megtalálni. A Data Act nem csak a vállalkozások között segítené az adatáramlást, hanem a kormány felé is, ami vészhelyzetben, például egy árvíz vagy háború esetén hasznos lehet, hiszen ezzel is megfigyelhető a fogyasztók mozgása.

Fontos , hogy a Data Act-re vállalkozóként fel legyen készülve, hiszen csak így tud majd ebből üzleti előnyt kovácsolni.

A Data Act kiemelt hatásai összegezve: a cégek által előállított adatokhoz rajtuk kívül harmadik fél is hozzáférhet és elemezheti azokat, megtiltja az egyoldalú szerződéseket ezáltal a mikro-, kis- és közepes méretű vállalkozásokat is versenyhelyzetbe hozza. Az adatokat a kormányzati és állami szervezetek felé is továbbítania kell az adatgyártóknak, így vészhelyzeteket ezáltal kezelni tudják. Felhőszolgáltatásban egyszerűbb és költséghatékonyabb átvinni az adatokat, amire kötelező előírások fognak vonatkozni.

Forrás: menedzserpraxis.hu

Áraink

Székhelyszolgáltatás csomagok

Ha már van cége – válassza ki az Önnek megfelelő időtartamot, hűségnyilatkozat nélkül.

  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 Ft + ÁFA

    8 817 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége Népszerű

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 Ft + ÁFA

    6 658 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 2 év

    Székhelyszolgáltatás 2 év előfizetéssel

    109.900 Ft + ÁFA

    4 579 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem

Az árak tájékoztató jellegűek. A részletes csomagtartalmat a székhelyszolgáltatás oldalon találja.

Érdemes elolvasni még

Amit a helyi iparűzési adó mértéke kapcsán tudni érdemes

Amit a helyi iparűzési adó mértéke kapcsán tudni érdemes

Amennyiben a cégalapítás mellett döntünk, akkor több mindennel is tisztában kell lennünk annak érdekében, hogy a vállalkozásunk törvényesen működhessen. Többek között például a helyi iparűzési adó mértéke kapcsán is fontos, hogy az alapvető tudnivalókat elsajátítsuk.
Az egyéni vállalkozó bejelentési kötelezettségei, melyekről nem szabad megfeledkezni

Az egyéni vállalkozó bejelentési kötelezettségei, melyekről nem szabad megfeledkezni

Egyéni vállalkozónak lenni számos előnnyel jár. Rugalmasabban irányíthatjuk saját tevékenységünket, és közvetlenebbül ellenőrizhetjük a pénzügyeinket. Fontos azonban, hogy ne csak ezekre a dolgokra figyeljünk, hanem az olyan tényezőkre is, mint az egyéni vállalkozó bejelentési kötelezettségei.


Ezek elmulasztása ugyanis komoly pénzbírságot vagy egyéb jogi következményeket vonhat maga után. Most megmutatjuk azt, hogy melyek azok a dolgok, amikről tevékenységünk megkezdése előtt és annak folyamán semmiképp sem szabad megfeledkeznünk.