Székhelyszolgáltatás könyveléssel? Könyvelő segítségével egyszerűbb a székhely kiválasztása és a bejelentés megtétele.

Székhelyszolgáltatás könyveléssel? Miért jó?

A könyvelés szigorúan véve a cég működéséhez köthető és főleg az éves mérleg leadásánál nyer kiemelkedő jelentőséget. Miért lehet szükség tehát székhelyszolgáltatás és könyvelés egyidejű igénybevételére?

Könyvelő segítsége nem csak praktikus, adminisztratív feladatok elvégzésében jelenthet előnyt, hanem spórolhat is a cégnek. A cég székhely címe szerint illetékes önkormányzatnak szükséges bérleti díjat és helyi iparűzési adót (IPA) fizetnie a vállalkozásnak. Az IPA mértéke legfeljebb 2%, azonban a pontos mértéket minden önkormányzat maga határozhatja meg. Léteznek tehát IPA mentes települések, ahol ezen adó mértéke 0%, mely nagy előnyt jelenthet a vállalkozásoknak.

Az IPA mentes székhelyhez néhány feltételnek teljesülnie kell: adott területen gazdasági tevékenységet szükséges végezni, azonban más helyen nem ajánlott ilyen tevékenységet folytatni, hiszen ha telephely keletkezik más önkormányzat illetékessége alá tartozó területen, akkor az IPA fizetési kötelezettséggel járhat. Abban a helyzetben, ha IPA mentes székhely mellett más településen is keletkezik fizetési kötelezettség, meg kell osztani az iparűzési adó alapját az önkormányzatok között. Érdemes könyvelő segítségét kérni a döntéshozásban, hogy megtudja hogyan jár a legjobban vállalkozása.

A székhely címének kiválasztását érdemes tehát átgondolni, többek között az előbb említett IPA fizetési lehetőségek miatt, és mert vannak olyan pályázatok, melyek csak a konvergencia régióban lévő székhellyel elérhetőek. A székhely bejelenthető másik városba is mint ahol a tulajdonos él, például székhelyszolgáltatás igénybevételével. A székhely címét kötelező megjelölni a létesítő okiratban, és a változását is jelezni kell változásbejegyzési kérelem leadásával – ez jelenti a székhely cím bejelentését.

Székhelyszolgáltatás bejelentése külön is kötelező a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. A könyvelő azon túl, hogy segítséget nyújt a döntéshozásban, a székhelyszolgáltatás bejelentését is elvégezheti a vállalkozó helyett a ’T101E, ’T201T adatlapok kitöltésével és beküldésével. Láthatjuk, hogy székhelyszolgáltatás könyvelés igénybevételével a legjobb, hiszen így a döntésben és az adminisztratív feladatokban is segíthet a könyvelő.

Ha székhelyszolgáltatást könyvelés igénybe vételével szeretné, forduljon bizalommal a LOGOSZ munkatársaihoz! Magyarország első számú székhelyszolgáltatója országszerte 21 irodában nyújt megbízható, székhelyszolgáltatás rendeleteknek megfelelő szolgáltatást, melyek között IPA mentes székhelyszolgáltatás is található. A vállalkozás könyvelési feladataival partnercégünk, a Log-in Audit Kft. bízható meg. Minden, ami cégügy egy helyen elintézhető!

Székhelyszolgáltatás és cégalapítás könyvelés igénybevételével még egyszerűbb! Könyvelő és adótanácsadó segítségét kérve sokat spórolhat a cég, nem beszélve arról, hogy még adminisztratív feladatokban is nagy segítséget jelent.

Áraink

Székhelyszolgáltatás csomagok

Ha már van cége – válassza ki az Önnek megfelelő időtartamot, hűségnyilatkozat nélkül.

  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 Ft + ÁFA

    8 817 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége Népszerű

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 Ft + ÁFA

    6 658 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • Ha van már cége

    Székhelyszolgáltatás 2 év

    Székhelyszolgáltatás 2 év előfizetéssel

    109.900 Ft + ÁFA

    4 579 Ft / hó + áfa

    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem

Az árak tájékoztató jellegűek. A részletes csomagtartalmat a székhelyszolgáltatás oldalon találja.

Érdemes elolvasni még

Vállalkozóvá válás

Vállalkozóvá válás

A vállalkozóvá válásnak megvannak a lépései, de mik is ezek? Hogyan indíts el egy vállalkozást és milyen tényezőket vegyél figyelembe cégalapításkor?

Egyéni vállalkozó nyilvántartása

Egyéni vállalkozó nyilvántartása

Az Országgyűlés elfogadta a kormányhivatalok működésének egyszerűsítését szolgáló 2009. évi CXV. törvény módosítását, amelynek értelmében 2020. július 1-jétől az egyéni vállalkozók nyilvántartásának vezetésével összefüggésbe hozható valamennyi hatáskör és informatikai rendszerek kezelése – melyek eddig a Belügyminisztériumhoz tartoztak - a Nemzeti Adó-és Vámhivatal, azaz a NAV felelőssége lett. Tehát az egyéni vállalkozók nyilvántartásának vezetése 2020 nyarától már a NAV feladatai közé tartozik.

Vállalkozás indítása lépésről lépésre: az ötlettől a megvalósításig

Vállalkozás indítása lépésről lépésre: az ötlettől a megvalósításig

Egy vállalkozás indítása lépésről lépésre sokak számára nagy kihívásnak tűnhet, mégis egyszerűbb lehet, mint gondolnánk. Ehhez azonban szükség van a megfelelő tervezésre és előkészítésre, hogy vállalkozásunk sikeresen induljon és hosszú távon is működőképes maradjon.

Ebben a bejegyzésben elmondjuk azt, hogy mit érdemes tudni a folyamatról, és megnézzük a legfontosabb dolgokat, amelyeket vállalkozás indítása előtt érdemes lehet megfontolni.

Cég megszűnésének módjai

Cég megszűnésének módjai

Gazdasági társaságok több okból megszűnhetnek vagy (jogutódlással) átalakulhatnak. Mind a két esetben számos elintézni való akad, amire oda kell figyelni.