Vállalkozás indítása lépésről lépésre: az ötlettől a megvalósításig

Vállalkozás indítása lépésről lépésre: az ötlettől a megvalósításig

Egy vállalkozás indítása lépésről lépésre sokak számára nagy kihívásnak tűnhet, mégis egyszerűbb lehet, mint gondolnánk. Ehhez azonban szükség van a megfelelő tervezésre és előkészítésre, hogy vállalkozásunk sikeresen induljon és hosszú távon is működőképes maradjon.

Ebben a bejegyzésben elmondjuk azt, hogy mit érdemes tudni a folyamatról, és megnézzük a legfontosabb dolgokat, amelyeket vállalkozás indítása előtt érdemes lehet megfontolni.

Vállalkozás indítása lépésről lépésre: hogyan kezdjünk neki?

A vállalkozás indítása lépésről lépésre egy folyamat, melynek végig kell járnunk a lépcsőfokait. Annak érdekében azonban, hogy sikeresek legyünk, az első lépést még nem feltétlenül a jogi és adminisztrációs feltételeknek való megfelelés jelenti. A legfontosabb dolog, hogy határozott célokkal álljunk neki a feladatnak és pontosan tudjuk, mit is szeretnénk elérni.

Egy jó ötlet persze önmagában nem elég. Szükség lesz egy részletes üzleti terv kidolgozására és némi kutatásra is, ami rávilágít arra, hogy mennyire piacképes az ötletünk. Ha azonban mindezt tisztán látjuk, sokkal könnyebben dönthetünk például a vállalkozás jogi formáját illetően.

Egyéni vállalkozás vagy gazdasági társaság?

A blogunkon már több cikkben is foglalkoztunk azzal, hogy mennyi minden múlik azon, hogy milyen vállalkozási formát választunk. Egy egyéni vállalkozás alapítása jó döntés, ha kevésbé bonyolult tevékenységet szeretnénk végezni, amely nem igényel jelentős tőkét és viszonylag kevés kockázattal jár. Ez a forma egyszerűbb és gyorsabb bejegyzési folyamatot kínál, valamint az adminisztratív teher is kevesebb. Ráadásul az adózási szabályok is kedvezőbbek lehetnek kisebb jövedelem esetén.

Gazdasági társaság alapítása akkor lehet jó döntés, ha a vállalkozás nagyobb méretű, több tőkét igényel, és magasabb kockázattal jár. A gazdasági társaságoknak általában könnyebben szavaznak bizalmat a piacon, ami segítheti a partnerekkel és befektetőkkel történő együttműködést, valamint a nagyobb volumenű projektek megvalósítását.

Hol legyen a székhely?

Hol legyen a vállalkozás székhelye? Ez szintén egy fontos kérdés már az alapítás előtt. A megfelelő székhelytől sok minden függhet, így érdemes jól átgondolni, hogy hogyan döntünk. Választhatunk saját tulajdonú ingatlant (akár otthonunkat is), bérelt ingatlant, vagy dönthetünk székhelyszolgáltatás mellett.

Az esetek többségében az utóbbi jelenti a legjobb megoldást, hiszen a bejelentett székhely mellett az ezzel járó adminisztrációs feladatok és egyéb teendők miatt sem kell aggódnunk. A szolgáltató átveszi hivatalos leveleinket, majd továbbítja őket számunkra, illetve egy esetleges hatósági ellenőrzés esetén is rendelkezésre áll.

Adminisztrációs teendők az induláshoz

Ha ezeket a kérdéseket tisztáztuk, elérkezett a vállalkozásalapítás ideje. Egy egyéni vállalkozás esetén ez egyszerű feladat, hiszen online is bejelentkezhetünk az Ügyfélkapun keresztül a Webes Ügysegéd szolgáltatás segítségével. Itt egyszerűen ki kell tölteni az egyéni vállalkozói tevékenység bejelentésére szolgáló űrlapot.

Gazdasági társaság esetén már más a helyzet, hiszen ebben az esetben jogi szempontból jártas személy segítségére is szükségünk lesz a cégbíróságnál történő bejelentéshez.

Ha Ön úgy érzi, segítségre van szüksége, keressen fel minket elérhetőségeink bármelyikén, vagy látogasson el Cégcsoportunk valamelyik irodájába, ahol kollégáink készséggel állnak rendelkezésére minden cégalapítást és székhelyszolgáltatást illető kérdésben.

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...

Népszerű ajánlataink

  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    85.500 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    113.400 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 FT+ ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

Vállalkozás szüneteltetés: hogyan csináljuk helyesen?

Vállalkozás szüneteltetés: hogyan csináljuk helyesen?

A vállalkozás szüneteltetés sok esetben jó döntés lehet, ha vállalkozóként átmeneti nehézségekkel vagy kihívásokkal nézünk szembe. Ez a megoldás lehetőséget nyújt arra, hogy megőrizzük a cégünket és annak értékeit, miközben átgondolhatjuk a jövőbeli lépéseinket anélkül, hogy az adóterhek és az adminisztrációs feladatok miatt kellene aggódnunk.

De mikor érdemes ezt a megoldást választani, és hogyan tudjuk szabályosan és hatékonyan véghez vinni? Ebben a bejegyzésben bemutatjuk az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Ezért jó döntés a székhelyszolgáltatás otthoni vállalkozás esetén

Ezért jó döntés a székhelyszolgáltatás otthoni vállalkozás esetén

Az otthoni vállalkozás napjainkban egyre népszerűbb, különösen azok körében, akik rugalmas munkavégzésre vágynak, vagy szeretnék csökkenteni a működési költségeiket. Azonban egy otthonról irányított cég esetében számos kihívással kell szembenéznünk, melyekbe a hivatalos székhely is beletartozik.


Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy miért jelenthet ideális megoldást egy székhelyszolgáltatás igénybevétele az otthoni vállalkozók számára. Valamint megmutatjuk azt is, hogy milyen terheket képes levenni a vállunkról, ha profi szolgáltató mellett döntünk.

Egyéni vállalkozás indítása online

Egyéni vállalkozás indítása online

Ha kezdő vállalkozást szeretne indítani, akkor az egyéni vállalkozási forma ideális lehet. Az egyéni vállalkozás indítása online egyszerű, néhány lépésből álló folyamat, sőt a megszüntetése is könnyebb, mint gazdasági társaságok esetében. Cikkünkben most részletesen ismertetjük az egyéni vállalkozás indításának online lépéseit.

Vállalkozásindítás menete: mit érdemes tudni 2025-ben?

Vállalkozásindítás menete: mit érdemes tudni 2025-ben?

Egy új vállalkozás indítása mindig izgalmas és kihívásokkal teli folyamat, különösen a dinamikusan változó gazdasági környezetben. A 2025-ös évben a vállalkozók számára kiváltképp fontos, hogy a vállalkozásindítás menetének minden lépését ismerjék, hogy sikeresen elindíthassák saját üzletüket.


A megfelelő előkészületek és tudatos döntések meghozatalával biztos alapokra helyezhetjük új vállalkozásunkat. Ebben a bejegyzésben közelebbről is megnézzük azt, hogy mire kell figyelni az alapítás során, hogy a lehető legjobban felkészülhessünk a jövőbeli sikerre.

További bejegyzések...