Vállalkozás székhely módosítás: így lehet egyszerű és gördülékeny folyamat

Vállalkozás székhely módosítás: így lehet egyszerű és gördülékeny folyamat

Ha cégünk székhelye valamilyen okból megváltozik, a vállalkozás székhely módosítás olyan lépés, amely elkerülhetetlen. Sok vállalkozó nincs tisztában azonban, hogy hogyan zajlik ez a folyamat és hogyan bonyolítható le a legegyszerűbb módon. Éppen ezért ebben a bejegyzésben összegyűjtöttük a legfontosabb dolgokat, melyeket nem szabad figyelmen kívül hagyni abban az esetben, ha vállalkozásunk székhelye megváltozna.

Vállalkozás székhely módosítás: miért fontos a bejelentés?

A vállalkozás székhely módosítás olyan feladat, amely természetesen együtt jár némi bürokratikus bosszúsággal, azonban semmiképp sem szabad megfeledkeznünk róla. Ennek oka, hogy székhellyel minden vállalkozásnak kötelezően rendelkeznie kell. Amennyiben ez nem egy saját ingatlan, cégünk igénybe vehet székhelyszolgáltatást is.

A lényeg, hogy az illetékes hatóságok felé lejelentett címen munkaidőben mindig rendelkezésre álljon valaki, aki fogadja a hivatalos leveleket, elvégzi azok adminisztrációját. Ha pedig szükséges, a hatósági ellenőrzések és egyéb intézkedések lebonyolítását is lehetővé teszi.

Éppen ezért, ha a vállalkozásunk székhelye megváltozik, abban az esetben az ezzel járó bejelentést a lehető leghamarabb meg kell tennünk. Ellenkező esetben a működésünk törvénytelenné válik.

Mit jelent pontosan a székhely fogalma?

A tapasztalatok szerint sok vállalkozó összekeveri a telephely és a székhely fogalmát. Fontos azonban tudni, hogy a két dolog teljesen eltérő. A telephely az, ahol a cég által megjelölt fő tevékenységi kör alapján az üzleti, szolgáltatási és termelőtevékenység történik. Ez azonos lehet a székhellyel, azonban nem feltétel. Egy cég akár több telephellyel is rendelkezhet.

A törvények szerint székhelynek minősül a külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a külföldiek közvetlen kereskedelmi képviselete, valamint az európai gazdasági egyesülés telephelye is. Vállalkozásunk székhelye pedig saját vagy bérelt ingatlan is lehet. Utóbbinál egyáltalán nem ritka, hogy felmerül a költözés szükségessége. Ilyen esetekben lesz fontos teendő a vállalkozás székhely módosítás.

Hogyan módosítható egy vállalkozás székhelye?

Egyéni vállalkozók esetében a székhelymódosítás alapvetően egyszerű feladat. Ilyenkor nincs más dolgunk, mint a változást bejelenteni az illetékes önkormányzat felé. Gazdasági társaságok esetében ez azonban már egy bonyolultabb folyamat. Ilyen szituációkban a folyamat cégeljárás keretében zajlik, melyhez jogi képviselő közreműködésére is szükség van.

A székhelyváltozással kapcsolatos ügyintézés során a jogi képviselő feladata a tulajdonosi számlahatározat előjegyzése és a változásbejegyzési kérelem benyújtása az illetékes cégbíróság felé. Emellett a friss ingatlantulajdoni lapra vagy az ingatlan tulajdonosától származó, használatra vonatkozó hozzájárulási nyilatkozatra is szükség lesz.

Szeretné elkerülni a költözéssel járó, adminisztratív huzavonát?

Abban az esetben, ha vállalkozása székhelyeként bérelt ingatlant vagy épp saját otthonát szeretné megjelölni, jó ötlet lehet inkább a székhelyszolgáltatás lehetősége mellett dönteni. Az általunk kínált székhelyszolgáltatással és cégmódosítással, valamint cégalapítással kapcsolatos szolgáltatásaink segítenek kényelmesebbé, hatékonyabbá és biztonságosabbá tenni vállalkozása működését.

Amennyiben bármilyen kérdése lenne ezekkel kapcsolatban, keressen minket bátran ide kattintva elérhetőségeink valamelyikén.

 

 

  • Budapesti irodák

    Székhelyszolgáltatás országos lefedettséggel, az aktuális törvényi előírásoknak maximálisan megfelelve. Válasszon minket és tudja megbízható helyen cége székhelyét.

    Tovább...
  • Vidéki irodák

    Országosan 9 ügyvéddel állunk ügyfeleink rendelkezésére. Cégalapítás, módosítás, adásvétel során ingyenes tanácsadással várjuk ügyfeleinket.

    Tovább...
Áraink
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    85.500 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA NINCS MÉG CÉGE!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA NINCS MÉG VÁLLALKOZÁSA!

    Cégalapítás + Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    113.400 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1/2 év előfizetéssel

    52.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM
  • HA VAN MÁR CÉGE!

    Székhelyszolgáltatás 1 év

    HA VAN MÁR VÁLLALKOZÁSA!

    Székhelyszolgáltatás 1 év előfizetéssel

    79.900 FT + ÁFA

    MEGRENDELEM

Érdemes elolvasni még

A székhelyszolgáltatás szabályai: mit érdemes tudni róluk?

A székhelyszolgáltatás szabályai: mit érdemes tudni róluk?

A székhelyszolgáltatás egyre népszerűbb lehetőség a vállalkozók körében, hiszen számos előnyt kínál, különösen azoknak, akik nem szeretnék a saját otthonukat megjelölni cégük székhelyeként. Azonban fontos tudni, hogy a székhelyszolgáltatás szabályai minden vállalkozóra és szolgáltatóra vonatkoznak.


Ebben a cikkben bemutatjuk, hogy miért jó választás a székhelyszolgáltatás, milyen szabályok szerint vehető igénybe, és mire kell figyelni a megfelelő szolgáltató cég kiválasztása során.

Cég székhely változás bejelentése és székhelyszolgáltatás bejelentése

Cég székhely változás bejelentése és székhelyszolgáltatás bejelentése

A cégalapítás során kötelező székhely megjelölése. A székhely címét meg kell jelölni a létesítő okiratban, cégalapítás szerződésmintában. A cég székhely változás bejelentése és székhelyszolgáltatás bejelentése kötelező. A cég székhelye bejelenthető saját tulajdonú ingatlanba vagy igénybe vehető székhelyszolgáltatás is. Attól függően, hogy melyik lehetőséget választjuk eltérő bejelentési kötelezettségünk keletkezik.

Kézbesítési megbízott feladata és felelőssége

Kézbesítési megbízott feladata és felelőssége

Amióta hazánk belépett az Európai Unióba, a jogharmonizációnak és nyitott határoknak hála sokkal gördülékenyebbé vált egy külföldi személy számára, hogy Magyarországon vállalkozást alapítson, ezzel párhuzamosan pedig a nemzetközi üzleti kapcsolatok is nagymértékben fejlődtek az utóbbi évek során. Cégalapítás Magyarországon külföldi állampolgárnak is lehetséges, azonban ehhez szüksége lehet kézbesítési megbízottra.

Új fizetésképtelenségi eljárás indítható

Új fizetésképtelenségi eljárás indítható

Idén a csőd- és felszámolási eljárás indítása mellett új lehetőség is elérhető a fenyegető fizetésképtelenségbe jutott vállalkozásoknak. Ezen vállalkozások kezdeményezhetik reorganizációs eljárás indítását is, mely a fizetőképesség helyreállítását tűzi ki célul.