Blog

Változtak a fogyasztóvédelmi szabályozások

2022. június 9. 2 perc olvasás Logosz Cégcsoport
Változtak a fogyasztóvédelmi szabályozások

2022. január 1-től jelentős változásokat tapasztalhattunk a fogyasztóvédelmi szabályokban, amik az áruk adásvételét és a digitális szolgáltatások nyújtását érintették legfőképpen. Mire kell figyelni vállalkozóként, hogy eleget tegyünk az új rendelkezéseknek?

Az új fogyasztóvédelmi szabályokat tartalmazó 373/2021. (VI.30.) Kormányrendeletet június végén hirdették ki, így a vállalkozásoknak fél évük állt rendelkezésre felkészülni ezekre. A hatálybalépést követően megkötött szerződésekre szükséges alkalmazni az új rendelkezéseket, abban az esetben, ha azok a digitális tartalom szolgáltatás, digitális szolgáltatás nyújtása vagy az áruk adásvétele körébe tartoznak. A szabályok elsősorban a fogyasztók jogait szélesíti ki.

Az eddig megszokott 6 hónapos hibás teljesítési védelem 1 évre tolódik ki. Ez azt jelenti, hogy egy az áru teljesítésének időpontjától számított egy évig ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy a hiba már az áru teljesítésének időpontjában is jelen volt. Ez a vásárlóknak kedvez, hiszen a vállalkozóra hárul a bizonyítási teher, kivéve abban az esetben, ha a vélelem az áru természetével vagy a hiba jellegével összeférhetetlen. A vállalkozás csak abban az esetben állhat el a jótállástól, ha bizonyítja, hogy az áru teljesítését követő ok miatt következett be a hiba.

A kellékszavatossági igényekre vonatkozó szabályok is bővülnek.
Jogosult lesz a fogyasztó az arányos árleszállításra vagy az adásvétel megszüntetésére:

  • amennyiben a vállalkozás a javítást vagy a cserét nem végezte el, vagy a költségviselési kötelezettségét nem teljesítette az áru visszavételére vonatkozólag
  • amennyiben ismételt hiba lépett fel
  • amennyiben a teljesítés hibájának mértéke ezt szükségessé teszi
  • amennyiben a vállalkozás az áru szerződésszerűvé tételét nem vállalta, vagy egyértelmű, hogy nem fogja észszerű határidőn belül vagy a fogyasztónak okozott jelentős érdeksérelem nélkül szerződésszerűvé tenni azt

Abban az esetben, ha a fogyasztó az adásvétel megszüntetésére vonatkozó jogát gyakorolja, a vállalkozásnak kötelessége megtéríteni a visszaküldés költségét, illetve a termék vételárát.

Az új szabályzatban kitérnek a digitális termékekre és szolgáltatásokra, továbbá azt is meghatározzák, mikor minősül egy áru digitális elemeket tartalmazónak. Ide sorolják, például a játékkonzolokat, de a mobilapplikációkat is. A rendelet a kivételeket is meghatározza (például egészségügyi ellátásra irányuló szerződések), ezért mindenképp érdemes a termékeket és szolgáltatásokat ennek alapján átvizsgálni, majd amennyiben szükséges, alkalmazni az új szabályokat.

Abban az esetben, ha az áru vagy a szolgáltatás digitálisnak minősül, az alábbiak vonatkoznak rá:

  • az ésszerűen elvárt tartozékokat biztosítani kell, főleg abban az esetben, ha azt a hirdetésekben, esetleg a címkén megjelenítették
  • a szükséges frissítéseket biztosítani kell

Szolgáltatások esetében a jogszabály meghatározza mikor minősül a digitális szolgáltatás teljesítettnek, illetve mi a szolgáltatás nyújtásának a folyamata. Szintén érvényes a rendelet, ami szerint hibás teljesítés felmerülésekor a vállalkozón van a bizonyítási teher.

Az új fogyasztóvédelmi szabályok tehát a jótállási időt növelik a fogyasztónak kedvezően, illetve erősítik a fogyasztói jogokat a digitális termékekre és szolgáltatásokra vonatkozólag is. Ezek a jogszabály-változások a vállalkozásokat a minőségi termék- és szolgáltatásnyújtásra ösztönzik.

Forrás: net.jogtar.hu, menedzserpraxis.hu, pbkik.hu, ado.hu

Áraink

Székhelyszolgáltatás csomagok

Ha már van cége – válassza ki az Önnek megfelelő időtartamot, hűségnyilatkozat nélkül.

  • 6 hónap

    1/2 év

    8067 Ft /hó + áfa

    52 900 Ft + áfa egy összegben

    • 1 db bélyegző a csomagban (4500 Ft értékben)
    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem
  • 24 hónap

    2 év

    4392 Ft /hó + áfa

    109 900 Ft + áfa egy összegben

    46%-kal kedvezőbb havidíj
    • 1 db bélyegző a csomagban (4500 Ft értékben)
    • Cégtábla elkészítése és kihelyezése
    • Székhely befogadó nyilatkozat
    • Levelek átvétele, azonnali értesítés
    • Ügyfélszolgálat hétfőtől péntekig
    Megrendelem

Az árak tájékoztató jellegűek, budapesti irodáinkra vonatkoznak. Vidéki árainkat és minden irodánkat a megrendelő oldalon találja.

Blog

Érdemes elolvasni még

A távmunkának vége?! Hogyan tovább?

A távmunkának vége?! Hogyan tovább?

Cégalapítás - gyakori kérdések és válaszok

Cégalapítás - gyakori kérdések és válaszok

Startup cég alapítása

Startup cég alapítása